Málta selymes éke

Málta gyöngyszeme?

Hogy valóban máltai eredetű lenne a máltai selyemkutya, az kétséges, de hogy legalább annyira elbűvölő és szépséges, mint a mediterrán sziget, az bizonyos.

A neve alapján akár azt is gondolhatnák, ez a fajta Málta szigetéről származik, ám csak részben van igazuk. Még a kutatók sincsenek teljesen egy véleményen a fajta kialakulásának helyét illetően, ennek pedig egyetlen oka az, hogy a Fölközi-tenger szigetei az ókorban több nevet is viseltek.

Nagy a valószínűsége, hogy a máltai selyemkutya ősei – sok más törpefajtához hasonlóan – valahol Ázsiában, a törpe kutyafajták Mekkájában alakultak ki, és kereskedők közvetítésével jutottak el Európába. Korai jelenlétükre különféle ókori leletek is utalnak.

A név miatt persze különféle feltételezések születtek a fajta eredetét illetően, és feltehetőleg emiatt a legpóriasabb magyarázat, mely Málta szigetéhez kötődik. Azonban tudni kell, hogy a sémi „malat” szó jelentése: menedék, kikötő, márpedig a Földközi-tengeren több, kereskedelmi központként szolgáló kikötő is volt, nem csak Málta szigetén, de többe között a szicíliai Melita városában is. Mivel már egy görög költő, Kallimakhosz, aki i.e. III. században élt, feljegyzéseiben említett egy törpekutya fajtát, mely Meleda (korabeli nevén Melitaiosz) szigetéről származik. Ennek alapján valószínűsíthető, hogy az Ázsiából hozott törpe ebek a Földközi-tenger környékén meghonosodtak, és ott alakult ki jellegzetes kinézetük. Ezt látszanak alátámasztani Plinius feljegyzései az időszámításunk utáni évtizedből, valamint Arisztotelész leírása a „canis melitae”-ről.

Tény, hogy már az ókori görögök és rómaiak is ismerték és kedvelték ezt a hosszú szőrű bichon félét, erre bizonyíték több fennmaradt edény, többek között a Vulci környékén fellelt, i.e. 500-ra datálható cserépmaradványok, melyeken apró termetű, hosszú szőrű ebek láthatók.

Máltai selyemkutya – az elit ebe

Kezdetben méretük miatt rágcsálóirtásra használták őket a kikötők környékén álló raktárakban, de a bájos kis eb röpke idő alatt az uralkodó osztályok, előkelőségek kedvencévé vált, és így lett öleb. VIII. Henrik (1494-1547) uralkodása alatt kerültek a mai Nagy-Britannia területére az első példányok, igazi népszerűségét azonban annak köszönhette a fajta, hogy a skót származású francia királyné, Stuart Mária (1542-1587) teljesen beleszeretett a puha fehér ebekbe. Sőt, Mária korán elhunyt első férjének, II. Ferencnek a későbbi trónutóda, III. Henrik (1551-1589) is a bichonok rajongója volt, udvarában nagy becsben éltek az aprócska négylábúak, akárcsak I. Erzsébet (1533-1603) brit királynő imádott ebei. Talán ez volt az egyetlen olyan dolog, amelyben a két királynő, a katolikus Mária és az anglikán Erzsébet ízlése megegyezett. A francia és angol uralkodóknak köszönhető többek között, hogy a hófehér kis jószág Európa-szerte hamar ismertté és kedveltté vált a királyi és nemesi udvarokban. Ez odáig fajult, hogy sokan gyógyító hatást tulajdonítottak nekik: vallották, hogy a fájó testrészre helyezve az ebet, a fájdalom hamar elmúlik.

A királyok és királynők máltai selyemkutya iránti rajongását olyan híres festők örökítették meg képeiken, mint Tiziano, Dürer és Goya.

A rajongó érzület ellenére csak a XVIII. században kezdődött az angol tenyésztők érdeklődése a máltai selyemkutya iránt. Ebből a korszakból ered az a kijelentés, miszerint a máltai valójában terrier eredetű, így tehát brit fajta. Ezt a máltaiban fellelhető terrier-természetre alapozták. A spániel rajongók azonnal replikáztak, és közölték, a szőrzet miatt sokkal inkább spániel jellegű, így tehát a francia kapcsolat sokkal valószínűbb. Eltelt majd egy évszázad viták közepette, mígnem kijelentették: a máltai selyemkutyának sem a terrierekhez, sem a spánielekhez nincs köze és nem máshonnan származik, mint a Földközi-tenger vidékéről.

Mindez persze az elméleti szakembereket érintette csak, mert a tenyésztők már 1862-ben közel húsz kutyát mutattak be kiállításon, legkevésbé sem foglalkozva a francia vagy brit eredet elméletekkel. 1859 és 1873 között, a Kennel Club alapítását követő időszakban már 24 máltai selyemkutyát jegyeztek fel. A kor legnevesebb angol tenyésztője Lady Giffard volt, akinek 1875 és 1885 között bemutatott ebei csodás, selymes szőrükről voltak közismertek. A kezdeti években a Kennel Club szabályai nem voltak egyértelműek a színekre vonatkozóan, majd 1908-ban külön osztályt indítottak a nem fehér színű máltaiak számára. 1913-ban már külön választották a színeket és ezen belül mérethatárokat is megszabtak, sőt, leírták a fehér és a nem fehér színek szőrminőségében kívánatos különbségeket is.

A kiállítások pihepuha sztárjai

Bár némileg később kerültek az első máltaik a tengeren túlra, az Egyesült Államokba, de már 1873-ban regisztráltak kis fehér kutyákat. 1879-ben került bemutatásra az első máltai selyemkutya, mégpedig a híres Westminster kiállításon. Ugyanott, ugyanakkor egy színes példányt is bemutattak, mégpedig maltese skye terrier néven, melynek fehér teste mellett fekete fülei voltak. A színes példány annyira megtetszett az amerikai kutyakedvelőknek, hogy azonnal ilyen irányban folytatták a tenyésztést, és a fehér máltaiak pomerániai törpespiccekkel történő keresztezésével igyekeztek elérni a kívánt színösszetételt. Mások törpe és toy méretű uszkárokat használtak, elsősorban a méret és a pigmentáció rögzítése céljából. 1906-ban megalakult a Maltese Terrier Club of America, mely – miután tudatosult, hogy a máltai selyemkutya nem rokona a terriereknek – 1917-ben Maltese Dog Club of Americara változtatta a nevét. Bár kiugró népszerűségre az Egyesült Államokban nem tett szert a fajta a II. világháború utáni évekig, azért minden évben regisztráltak néhány egyedet.

A máltai selyemkutya hazánkban is kedvelt, bár kényes, fehér szőrzete miatt sokkal kevésbé, mint más törpefajták. Hazánk tenyésztői méltán ismertek a világ számos pontján, hiszen minőségi import kutyáikkal és tenyésztői munkájukkal hazánk kinológiai hírnevét öregbítik a világban.