Kétségtelen, hogy a sportfogadás is szerencsejátéknak minősül. Egy meccs közben például egészen kiszámíthatatlan fordulatok képesek eldönteni, hogy nyerni vagy veszíteni fogunk. Azonban mégis van pár olyan tulajdonság, amit érdemes elsajátítani nyerési esélyeink megnöveléséhez.

Nyugalom és hideg fej

Ha megtesszük tétjeinket, sem előtte, sem utána, nem érdemes túlzottan felfokozott érzelmi állapotba kerülnünk. Az izgatott ember ugyanis hajlamosabb hibázni vagy rosszul megélni a játék nyújtotta élményt. Amikor meghozzuk a döntést, hogy egy sportfogadás során melyik csapatra vagy versenyzőre teszünk, akkor azt megfontoltan és hideg fejjel tegyünk. Sokkal gyümölcsözőbb lehet így a döntésünk. Az érzelmeinket egyébként sem rossz ötlet, ha megtanuljuk uralni ebben a világban, így nem érhet minket túlzott kellemetlenség, ha mégis veszítenénk. A játékosok jelentős része veszteség esetén hajlamos időszakos depresszióba esni. Ezt megelőzhetjük azzal, ha urai vagyunk az érzelmeinknek és lazán állunk a játékhoz.

Ne agyaljuk túl

Az sem szerencsés, ha túlgondoljuk a dolgokat és szinte becsavarodunk, hogy hová is tegyük tétjeinket. Ez a végén szinte mindig túlkombináláshoz, ezáltal téves következtetésekhez vezet. Legyünk helyette inkább nyugodtak és jó megfigyelők, akik tisztában vannak a csapat vagy a versenyzők korábbi teljesítményével is. Ahhoz, hogy tiszta fejjel hozzunk döntéseket, meg kell tanulnunk kiüríteni a gondolatainkat. Ha túlzottan beleragadunk a mindenféle elsuhanó gondolatokba, akkor a végén olyan döntéseket is meghozhatunk, amiket nem állt szándékunkban. Erre a legjobb módszer, ha megtanulunk otthon meditálni. A meditáció segít abban, hogy ellazítsuk magunkat és jobban érvényesülhessen az intuitív oldalunk. Ez szintén nem hátrány, ha aktív a tétjeink megtétele során.

Legyünk következetesek és kutassunk

A legjobb, amit tehetünk, ha alaposan megismerjük a játék típusát, amin fogadni szeretnénk, valamint a csapatokat és a versenyzőket. Olvassunk sokat róla, ha tehetjük, nézzünk utána a résztvevők korábbi eredményeinek, sőt akár a fogadás idején aktuális életvitelüknek is. Ha az egyik versenyző épp válik, akkor feltételezhetően gyengébb lehet a teljesítménye, mint annak, aki kiegyensúlyozott életszakaszát éli. Ez sokat elárul egy sportoló aktuális felkészültségéről. Egy feszültebb életszakaszban lévő versenyző ugyanis nem biztos, hogy megfelelően fog teljesíteni a meccsen vagy a versenyt megelőző edzéseken. Ez pedig nagyban befolyásolhatja a végeredményt. Magában a sportágban is érdemes kicsit mélyebben elmerülni, mint azt hobbiszinten tennénk. A különféle cselek ismerete hozzásegít minket ahhoz, hogy előre láthassunk bizonyos eseményeket a játékban. Ha lóversenyre teszünk, akkor a lovak testfelépítésének és viselkedésének megismerése is döntő fontosságú lehet. Felismerhetjük, ha az adott ló túl izgatott a verseny előtt, vagy olyan a járása, ami esetleg lábproblémákra utal – így sokkal magabiztosabban tudunk majd döntést hozni.